2024. június 18. Kedd, Arnold, Levente.
 

Fergeteges bulival és hangulattal dicsekedhetett Esztár július 12-én a MOY rendezvényházban: számos sztárvendég tett eleget a meghívásnak, volt is közönség,aki élvezte a mûsorokat.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági versenyügyi tanácsadó irodát indított öt vidéki nagyvárosban: Debrecenben, Egerben, Szegeden, Pécsen és Gyõrben – közölte a versenyhivatal pénteken az MTI-vel.

Az emberi segítés nagyon szép példáját tapasztaltuk Magyarhomorogon.

A belföldi idegenforgalmi adatokban is tükrözõdnek a javuló fogyasztói várakozások az ING vezetõ elemzõje szerint, míg a szállodaszövetség fõtitkára bízik abban, hogy a külföldi vendégéjszakák májusi csökkenése csak átmeneti megtorpanás.

A szombat reggel fellépett üzemzavar miatt kora reggeltõl körülbelül délután 4 óráig az egész város területén nem volt vezetékes gázszolgáltatás.

„Egyszer volt, hol nem volt” címmel rendeztek mesedélelõttöt és kézmûves-foglalkozást szombaton a hajdúszoboszlói Bocskai Rendezvényközpontban.

Kiderül, hogy kiknek jár vissza pénz, kiket zár ki a törvény elévülés miatt, és az is, hogy kik azok a végtörlesztõk akik visszatérítésre számíthatnak.

Keddtõl ítélkezési szünet lesz az ország bíróságain, de a soron kívüli ügyekben, amilyenek például a devizahiteles perek, folyamatos lesz a munka – közölte az Országos Bírósági Hivatal (OBH).

Egyedi kormánydöntéssel juttatott 505 millió forintos támogatással indít 6,4 milliárdos beruházást Gyõrben a nehézgépjármû-ipart kiszolgáló öntvényeket gyártó Busch-Hungária Kft., amely ezzel 105 fõvel növeli mai 250-es létszámát 2017 végére - jelentették be szerdán a vállalat központjában.

A bázeli bankfelügyeleti bizottság új, szigorúbb szabályok bevezetését fontolgatja, amelyek szerint a kereskedelmi bankok többé nem kezelhetnék automatikusan kockázatmentes eszközként a portfoliójukban lévõ államkötvényeket.

A héten a csapadékos idõjárás miatt csökkent a pollenkoncentráció, több allergén növény virágpora azonban továbbra is okozhat tüneteket – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-vel.

Hatvan év után látta viszont bátyját Tarján Sándor – Floridába utazott a találkozásért.

A magyar fiatalok kivándorlása nyugatra, az asszimiláció és az alacsony termékenység az a három népesedéspolitikai téma, amellyel mindenképpen foglalkozni kell. A gyermekvállalási korban lévõk hét-nyolc százaléka külföldön tartózkodik – mondta Kapitány Balázs, a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének tudományos titkára egy pénteki budapesti konferencián.

Két szolgálaton kívüli rendõr elfogott egy körözött férfit Körösszakál külterületén.

Körösszegapáti, berekböszörményi, körmösdpusztai és körösszakáli gyerekek táborozhattak újra a Balatonnál július elsõ hetében.

Ellenõrizzük a gyökerek állapotát, s a sötét színû gyökereket távolítsuk el.

A magyar dinnye július eleje óta kapható a hazai üzletekben, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kiemelt figyelmet fordít a nyári szezonális termékek, így a görögdinnye ellenõrzésére.

Vasárnapra a várható felhõszakadás miatt az egész országra elsõfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat. Bárhol számítani lehet egy-egy intenzív záporra, zivatarra, az érintett területeken rövid idõ alatt akár 30 millimétert is meghaladó esõ eshet.

Mind a belföldi, mind pedig a külföldi vendégek több éjszakát töltöttek el a magyarországi szálláshelyeken az év elsõ öt hónapjában, mint egy évvel korábban - közölte a Központi Statisztikai Hivatal. A kereskedelmi szálláshelyek bevétele meghaladta a 60 és fél milliárd forintot, ez csaknem 12 százalékkal több, mint amennyi a múlt év azonos idõszakában.

Minimális rezsióradíjat határoz meg a kormány a vagyonõri szakmában. A belügyminisztérium évente ad majd meg egy legalacsonyabb árat, és ez alatt közbeszerzésben nem vállalhatnak majd munkát a cégek. Azt várják, hogy a döntés hatására a vagyonvédelemben megszûnik, de legalábbis csökken a feketefoglalkoztatás.

A helyettes államtitkár szerint az aszfaltkeverõ üzemek kapcsán kivethetõ uniós bírság a 600 milliárd forintos projektállomány legfeljebb 20 százaléka lehet. Ez mintegy 70-90 milliárd forint, ennyit kell a korábbi projektekbõl kivonni, és ennyiért kell új, 2015-ig szóló tendereket kiírni - mondta Csepreghy Nándor.

A rendõrök elfogták azt a körözött férfit, akit egy helyi polgárõr vett észre Debrecenben.

Megújult a lillafüredi Szent István-barlang világítása, a Bükki Nemzeti Park ugyanis 170 millió forintot nyert el uniós pályázaton erre a célra. A pénzbõl a Kiskõháti-zsomboly, valamint a különösen védett Soltész-kerti-mésztufabarlang természeti állapotának megõrzésére is futotta, a beruházás csütörtökön fejezõdött be.

Mintegy egymilliárd forintból újítják meg a Fertõ tó magyar oldalán a nádrendszer vízellátását, a vízpótló csatornarendszer kotrása következtében az élõvilág állapotának javulását várják - hangzott el a munkálatok kezdetét jelzõ sajtótájékoztatón csütörtökön.

Felavatták Pannonhalmán az Apátsági Major Látogatóközpontot; a korábban üresen álló és omladozó gazdasági épületben regionális kiállítótér, múzeum, közösségi tér és kávéház kapott helyet.

« Előző 1 ... 816 817 818 819 820 821 822 « 823. oldal » 824 825 826 827 828 829  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!