2024. június 18. Kedd, Arnold, Levente.
 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 11 személyt fogtak el, akik közül 8 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 fõt pedig az ellenük érvényben lévõ körözés alapján. Az egyenruhások 36 személyt állítottak elõ, ebbõl 9 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendõrök 1 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amely könnyû sérüléssel végzõdött.

Az étrendben használt olívaolaj, diófélék és az avokádó telítetlen zsírsavakat tartalmaznak, a spenót, a zeller és a sárgarépa pedig nitritekben és nitrátokban bõvelkedik. Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy az ilyen étrendnek vérnyomáscsökkentõ hatása lehet.

Virágzik a falusi turizmus: egyre nagyobb az igény a vidéki pihenésre és kikapcsolódásra, a Nyíregyházára és környékére érkezõ turisták száma is nõ.

Megjelentek a következõ tanévre szóló Út a középiskolába és Út az érettségihez ösztöndíjak kiírásai, amelyekre az általános és középiskolák júliusig nyújthatják be a tanuló-mentor párok pályázatait – közölte az Emberi Erõforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelõs államtitkársága csütörtökön az MTI-vel.

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az egyik lehetséges megoldásnak tartja a pálinka piacra kerülés elõtti kötelezõ hatósági vizsgálatát a hungarikum pálinka kiemelkedõ minõségének megõrzése érdekében – közölte a tárca csütörtökön az MTI érdeklõdésére.

A munkahelyi cafeteria-rendszer könnyen befogadhatja a lakáshitel törlesztési támogatás juttatási formát, ha van rá igény. Az új cafeteria-elemet akár év közben is be lehet építeni a juttatások közé.

A melegedõ idõ miatt ismét gyorsan emelkedik a levegõben lévõ virágpor mennyisége, így erõsödhetnek az allergiások tünetei – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) pénteken az MTI-vel.

Felújított gyermekorvosi rendelõt kapott Berettyóújfalu a „születésnapjára”.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendõr-fõkapitányság illetékességi területén a rendõrök az elmúlt 24 órában 4 személyt fogtak el, akik közül 2 fõt bûncselekmény elkövetésén értek tetten, 2 fõt pedig az ellenük érvényben lévõ körözés alapján. Az egyenruhások 30 személyt állítottak elõ, ebbõl 10 fõt bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Megyénk közútjain a rendõrök 3 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek könnyû sérüléssel végzõdtek.

A Fidesz-KDNP támogatottsága 46 százalékon áll jelenleg a potenciális szavazók között, és ezzel továbbra is hatalmas elõnnyel vezeti a pártversenyt, a második helyen szoros küzdelem várható az MSZP és a Jobbik között a vasárnapi EP-választáson - derül ki a Nézõpont Intézet közvélemény-kutatásából.

Miután felmerült a fiatalkorúak energiaital-fogyasztásának korlátozása, megkeresték a gyártókat, õk hogyan viszonyulnak a kérdéshez. A válasz egyértelmû: nem ajánlják, hogy a gyerekek a termékeiket fogyasszák.

Keresték2014-05-24 18:38:09

Két kabai családi házba is betört az a fiú, akit a Készenléti Rendõrség járõrei a helyi rendõrökkel közösen Nádudvaron igazoltattak. Az intézkedés közben derült ki, hogy a fiatalt a rendõrség eltûnés miatt is keresi.

A következõ 7 évben az európai uniós források 10 százalékát, vagyis 800 milliárd forintot szán a kormány a kutatás és a fejlesztés támogatására. A kormányzat szerint így lehet a gazdasági növekedést hosszabb távon is fenntartani, amihez az export további bõvülése is jelentõsen hozzájárulhat, a kivitelt pedig nagymértékben növelheti a keleti nyitás.

Az árfolyamgát kiterjesztésérõl és részleges adósságelengedésrõl ír a devizahitelesekkel kapcsolatban a Magyar Nemzeti Bank pénzügyi stabilitási jelentése.

A hétvégén a sok napsütés mellett már többfelé kialakulhat egy-egy zápor, zivatar. A hétvégén jellemzõen mérsékelt marad a légmozgás, de a zivatarok környezetében lehetnek viharos széllökések. Ezzel együtt marad a meleg idõ, néhol 32 Celsius-fokig is emelkedhet a hõmérséklet – olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú elõrejelzésében.

Hároméves elõkészítõ munka után hétfõ óta élesben mûködik a 112-es segélyhívó rendszer, a beérkezõ hívásokat öt másodpercen belül fogadniuk kell az operátoroknak – hangzott el az M1 csütörtök esti Híradójában.

Magyarhomorog Község Polgárõr Szervezetének jó munkáját ismerte el a Megyei Polgárõr Szövetség azzal, hogy munkavégzésükhöz személygépkocsit biztosított.

A gyümölcsritkítás éve2014-05-24 17:56:13

Idén a legtöbb gyümölcsfajnál rekordtermés ígérkezik, ezért a jobb minõség érdekében több gyümölcsfajnál szükség van a ritkításra.

A berettyóújfalui rendõrök a helyi polgárõrökkel közösen tartanak akciót a gyalogosok biztonsága érdekében.

A biztosan szavazó pártválasztók 57 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re az európai parlamenti választásokon a Tárki legfrissebb közvélemény-kutatása szerint - tájékoztatta a kutató-intézet szerdán az MTI-t.

Az év elsõ három hónapjában több gyermek született, a halálozások száma csökkent, és többen kötöttek házasságot, mint az elõzõ év azonos idõszakában - közölte pénteki gyorsjelentésében a Központi Statisztikai Hivatal.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára közölte, az eddiginél több területre terjedhetnek ki a jövõben a a szaúdi-magyar gazdasági kapcsolatok.

Évente négyszáz halálos áldozatot követel a melanóma, azaz a festékes bõrrák Magyarországon, és a megbetegedések száma az elkövetkezendõ hat évben akár másfélszeresére is nõhet – közölték szakemberek a Magyar Dermatológiai Társulat melanómáról tartott sajtótájékoztatóján Budapesten.

A hajdúhadházi rendõrök a Készenléti Rendõrség megerõsítõ erõivel közösen rövid idõn belül elfogták azt a három gyanúsítottat, akik áldozatukat a vonaton rabolták ki. A nyomozók vádemelési javaslattal fejezték be velük szemben a nyomozást.

A Kúria õsszel várható jogegységi döntése után állíthatja össze a kormány a devizahitelesek megsegítésére szánt, remélhetõleg végleges csomagot.

« Előző 1 ... 863 864 865 866 867 868 869 « 870. oldal » 871 872 873 874 875 876  ... 1349 Következő »
Címkék 
"dizájner" drogok, "Emberré tevõ" gén, "Itthon vagy - Magyarország szeretlek" kulturális program, "Józan húsvét" ellenõrzési akció, "Prince" Kazincbarcika Rally, "TeSzedd! Önkéntesen a tiszta Magyarországért!", „Luciana Magdu” Román Általános Iskola és Óvoda, '94 Kft, 1 erõsségû földrengés, 1 évig, 1 millió munkahely, 1 sérült, 1-3. hét, 1-4, 1-es villamos, 1. FC Veszprém, 1. nyíregyházi borozó, 10 bázispontos kamatvágás, 10 éves, 10 százalék, 10-11. hét, 100 éves, 100 Tagú Cigányzenekar, 100. születésnap, 100. Szülinap, 1000 hektár termõföld, 100w-os, 101-es vasútvonal, 11 halott, 11 százalék, 11-12. hét, 11. hét, 112, 112-es segélyhívószám, 12 halott, 12-es ikrek, 13 milliárd, 13 milliárd forint veszteség, 13.hét, 140 éves, 15 útvonal, 150 méter, 152 kilós nõ, 1700 önkormányzat, 1749, 1752, 18, 180 Forint, 1848, 1848-1849-es forradalom és szabadságharc, 1848-49 szabadságharc, 1848-49-es szabadságharc, 1848-as forradalom és szabadságharc, 19.hét, 1929 forint, 1956, 2 halott, 2 százalék, 2 százalékos infláció, 2-es metró, 2-es villamos, 2-õs gyõlelem, 2. emelet, 2. forduló, 20 ezer euró, 20 millió, 2007 árszint, 2009, 2010, 2011, 2012, 2012-ben, 2013, 2013-as év, 2013/2014, 2014, 2014-11-12, 2014-12-09, 2014-es adócsomag, 2014.11.03., 2014.11.23., 2014/2015. tanév, 2015, 2015 õsz, 2015-02-21, 2015. február 21., 2015. január, 2016, 2020, 2024, 24 hétre született, 24 óra, 24óra, 250 ezredik utas, 2500 forint, 250x100 program, 29 milliárd, 3, 3 év, 3 év börtön
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!