2024. június 18. Kedd, Arnold, Levente.
 
37 ponty és 1 harcsaForrás: police.hu
Utolsó módosítás: 2014-07-08 12:49:14
Címkék: Bihari hírek
A polgári rendõrök a polgárõrökkel közösen Folyáson fogták el azt a két férfit, akik az egyik halastóból több halat is elloptak. A gyanúsítottak most a bíróság elõtt felelnek tettükért.

A nyomozás adatai szerint 2014. június 28-án 3 óra 45 perc körüli idõben a Polgári Rendõrõrs egyenruhásai a polgárõrökkel közösen Folyás külterületén járõröztek, amikor az egyik magántulajdonban lévõ halastónál észrevettek két gyanúsan viselkedõ férfit, akik a hátukon egy zsákban halakat cipeltek, valamint találtak a helyszínen egy 45 méter hosszú halászhálót is. A járõrök bûncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a polgári lakosokat intézkedés alá vonták és lefoglalták tõlük az engedély nélkül kifogott halakat. Az 57 éves R. Jánost és a 42 éves K. Andrást a rendõrök elõállították a Polgári Rendõrõrsre, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták õket. Mindketten beismerõ vallomást tettek.

A Hajdúnánási Rendõrkapitányság a terheltekkel szemben orvhalászat vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2014. július 3-án befejezte és a keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!