2024. június 20. Csütörtök, Rafael.
 
Budapesten rendezik 2016-ban a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsversenytForrás: richpoi.com
Utolsó módosítás: 2014-05-12 09:35:21
Ezt csütörtökön, Stockholmban az idei európai versenyen jelentették be - közölte Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelõs államtitkára.

Budapest rendezheti 2016-ban a Bocuse d'Or nemzetközi szakácsverseny európai fordulóját.  Komoróczki István, aki részt vett az eredményhirdetésen, elmondta: az idei európai fordulón Magyarországot Molnár Gábor és csapata képviselte, akik a 9. helyet elérve bejutottak a nemzetközi döntõbe, amelyet 2015 januárjában, Lyonban rendeznek meg.

A kulináris világ legnagyobb presztízsû szakmai rendezvénye több mint 20 évvel ezelõtt indult, és azóta kétévente kontinentális, majd minden második évben világszinten rendezik meg.

Az európai forduló rendezési jogának elnyerése hatalmas jelentõségû és komoly marketingértéket jelent Magyarországnak, segíti a gasztronómia területén is egyre fontosabbá váló minõség elterjedését, a szakma elismerését - hangsúlyozta az államtitkár.

Budapest pályázatát a magyar állam is támogatta, a 2016-os esemény fõvédnöke a köztársasági elnök lesz. A miniszterelnök, a nemzetgazdasági miniszter, a turizmusért felelõs helyettes államtitkár, és többek között a fõpolgármester is támogatásáról biztosította a szervezõket.

Az idei európai megmérettetés a svéd fõvárosban népes közönség elõtt zajlott, a versenyzõknek meghatározott idõ alatt két ételt kellett a zsûri elé tálalnia. Az elsõ három helyet a svéd, a dán, illetve a norvég csapat szerezte meg. A 20 ország közül a legjobb 12 mehet Lyonba jövõ januárban.

A korábbi Bocuse d'Or nemzetközi versenyen Széll Tamás és csapata képviselte Magyarországot, akik az európai fordulón a 9., a világversenyen pedig a 10. helyet szerezték meg.

Hozzászólások
Még nem érkezett hozzászólás ehhez a témához.
Hasonló hírek 
Kedvenc hírek
Ön még nem rakott semmit a kedvencek közé!